„- Ez jó volt – mondtam, aztán felálltam, és öltözni kezdtem.
– Hé… drága. Hová mész?
Megláttam a lány tompa, hálás szemeit, és éreztem, kezdődik a gubanc.
– Most mennem kell… holnap vizsgám van.
A nő felült az ágyon.
– Legalább vacsorára maradj… főzök valami finomat.
Persze, gondoltam. Konzervbabot grízestésztával.
– Sajnos, tényleg mennem kell. Holnap találkozhatnánk esetleg – Felvettem a sálamat, és mosolyogni próbáltam. – Ha te is akarod.
A nő hosszasan nézett rám.
– Maradj most. Innen is mehetsz a dolgodra holnap. Milyen vizsgád van?
Erre elnevettem magam, és ez csúszott ki a számom: – Amilyen neked sose lesz.
A lány szemében gyűlölet váltotta fel a gyanakvást. – Te rohadt kis strici.
– Persze, persze – mondtam, és az ajtóhoz léptem. Utánam ugrott.
– Te szemét! Hogy lehetsz ilyen szemét! – megmarkolta a karomat.
Visszafordultam és pofon vágtam. Csak bámult rám.
– Megvolt, élvezted, legyen elég ennyi. Ne játszd az agyad. Mindenkivel így csinálod nem?
A lány – most ébredtem rá, hogy még a nevét sem tudom – felzokogott.
– Igen – hüppögte. – De nem így akarom.”