„Évekig a nikotin szolgája voltam. Szívtam reggel, szívtam este, kávéhoz, alkoholhoz, mindig és minden alkalommal. Föl sem merült, hogy élhetnék nélküle – talán, mert a legkedvesebb cigarettáimat mindig szeretkezések után szívtam el. A sötét szobákban, ahol csupán az ablak előtti lámpa vagy a tűzfalakon villódzó fényreklám teremtett némi fényt, füstfelhő mögül tanulmányoztam kedveseim arcát, miközben ők is rágyújtottak, és a dohány aromája keveredett testünk illatával. Olyankor mintha örökké tartott volna minden pillanat.
Ám egy napon elgondolkodtam sóvárgásomon, mely a cigarettához fűz. Arra jutottam, hogy az a felhorgadó, ágáló vágyakozás, amely a dohány gondolatára támad bennem, igen hasonló ahhoz, amely az utamba keveredő csinos lányok iránt érzek. Mikor libben a szoknya, én mennék, közelednék, támadnék, elhúznám selymes hajukat, hogy a fülükbe suttogjam minden titkos, remegő vágyam, s kezem már nyúlna, tapogatna, vetkőztetne… ám megállom, hogy ne tegyem meg. Hisz meg kell állnom. De ha a vágy, a szenvedély egy, akkor a cigarettára is nemet tudok mondani.
És attól a naptól fogva, hogy ezt így végiggondoltam, nem hiányzott többé a cigaretta. Mert nem minden szenvedély engedi meg, hogy kielégítsék – de a kevesebb, ami marad, bizonnyal nagyobb gyönyörűségünkre fog szolgálni.”