„Semmire sem emlékszünk vissza jobban, mint egy elfelejtett arcra. A felidézhetetlen vonások mögött gyakran gazdag és titokzatos történetek rejlenek, melyet a múltunknak nevezünk. Hajdani szerelmeim testét többnyire utolsó anyajegyükig magam elé tudom idézni, és fülemben is hallom hallom csengő nevetésük, sírásuk, sóhajaik hangját… de sokuk arca, ó az nincs előttem, még fényképek által is csak homályosan.
Az elfeledett arcokra a legkönnyebb emlékezni. Hiszen szívünkben járják a kísértetet.”